Sziasztok! Ma egy olyan könyvről szeretnék írni ami nagyon elgondolkodtatott. Véleményem szerint az írónő nagyon jó témát ragadott meg. Ezt a regényt is a Könyvmolyképző adta ki. Amit már az elején megjegyeznék ,hogy nagyon kevés benne a párbeszéd, inkább egy gondolat kifejtős könyv.

Lou tizenhárom éves, látszólag mindene van, szülei, szobája, számítógépe. 
Lou intellektuálisan koraérett, két osztállyal előrébb jár, mint kortársai. Lou álmodozó, nehezére esik megszólalni mások előtt, és a cipőfűzője is mindig lóg.

No tizennyolc éves, senkije és semmije nincs, csak egy zötyögős kerekes bőröndje. 
No bizalmatlan, vad, keserű. 
No az utcán él. Hajléktalan.

Lucas tizenhét éves, az osztályban túlkoros, már kétszer bukott. 
Lucas vagány, pimasz, szép, minden lány odavan érte. 
Lucas egyedül lakik egy ötszobás, fényűző párizsi lakásban. 
Három különböző módon magára hagyott fiatal, akinek a sorsa összekapcsolódik.

Szembeszállhat-e három tizenéves a világgal, a társadalmi realitásokkal? 
Vagy minden próbálkozás hiábavaló, úgyis mindig a könyörtelen valóságé az utolsó szó? 
Delphine de Vigan ezért a könyvéért számos elismerésben részesült, sőt a legrangosabb francia irodalmi kitüntetésre, a Goncourt-díjra is jelölték. 
Kesernyés hangvételű, mégis szívmelengető regényét húsz országban adták ki, és mozifilm is készült belőle. Egy érzékenyen megírt, mély, igaz történet a barátságról és egy a sors ellenében végzett nagyszabású kísérletről.

A történet Lou szemszögéből van írva, aki egy kiselőadás miatt ismerkedik meg Noval. Lou kistestvére még csecsemőkorban meghalt ezért az anyukája 4 éve depressziós és nagyon elhanyagolja őt. No hajlandó interjút adni, ha cserébe Lou beül vele egy kávéházba. A kiselőadás nagy sikert aratott, de No nagyon hiányzik neki. Az iskolában csak Lucassal van jóban akinek mesél Noról. Amikor kezd egyre hidegebb lenni , Lou  aggódik ,hogy No hol fogja tölteni az éjszakáit. Nem sokkal később a szüleinek is elmeséli a hajléktalan lány történetét akik megengedik ,hogy ideiglenesen náluk lakhasson. Az odaköltözés Lou anyukájának nagyon jót tesz. Elkezd foglalkozni a háztartással és saját magával, sőt még normális beszélgetéseket is kezdeményez. Lou és No délutánonként átmennek Lucashoz ahol filmet néznek, beszélgetnek és mindig nagyon jól érezik magukat. Miután Nonak lett állandó lakhelye talál munkát egy hotelban. Elkezd megnyílni a család előtt ,mesél a napjairól. Lou nagyon örül ,hogy kezd minden rendeződni, de rájönnek, hogy Nonak alkohol problémái vannak. Nem sokkal később No váratlanul elmegy és Lucastól kér segítséget, aki persze elmondja Lounak. No pénzt gyűjt, hogy elutazhasson Írországba egy régi barátjához. Amikor összegyűlt a összeg Lou hátra hagy mindent, hogy elmehessen Noval viszont ő otthagyja a pályaudvaron. Az is kiderül, hogy Lucas jövőre elköltözik az anyukájával, így Lou megint egyedül marad.

Nekem összességében tetszett ez a könyv, egy dolgot hiányolok csak belőle, az igazi lezárást. Azt hogy mit kezd ezek után Lou, hogy meg javul e az anyukájával a kapcsolata... Amikor elolvastam nem voltam biztos abban , hogy jó döntés volt az, hogy No itt hagyta, de szerintem igen hiszen az embernek csak egy szülője  van, viszont barátokra könnyebben lelhet.

Nagyon jó volt, hogy az írónő felhoz egy ilyen mindennapi problémát és Non keresztül a hajléktalanok életének egy apró részletébe kapunk betekintést. Nekem Lou karaktere tetszett a legjobban, mert a koraérettsége miatt a világ nagy gondjaitól a leglényegtelenebb dolgokig mindenen elgondolkozott. Szomorú és egyben csodálatra méltó, hogy bármennyire is nem foglalkozott vele az anyukája ő soha nem adott fel semmit.

Kedvenc idézetek: "Együtt vagyunk  ,ugye,  Lou együtt vagyunk?"

                       "Aki folyton a bizalmadról akar megbizonyosodni, az fog elsőként elárulni."

Én ajánlom nektek ezt a könyvet a maga 213 oldalával, könnyen olvasható viszont nagyon sok gondolatot ébreszthet az olvasóban. Persze ez csak az én véleményem. Remélem szép napotok van és ha van rá lehetőségetek adjatok egy esélyt a könyveiteknek, hogy elvarázsoljanak benneteket.